Móriczné Dr. Németh Dóra

jogtanácsos, megbízott óraadó

Az OTP Bank Nyrt. Észak-Dunántúli Régióközpontban (Győr) dolgozom, mint jogtanácsos. A régióhoz tartozó megyékben – Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér – végzem munkatársaimmal a jogi feladatokat.

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, Budapesten végeztem 1984-ben. A banknál 1985. januárban kezdtem dolgozni. A jogtanácsosi szakvizsgát 1987-ben tettem le. 1997-ben posztgraduális képzés keretében bank-szakjogász diplomát szereztem.

A Közép-Európai Brókerképző Alapítványnál értékpapír-ügyintézői jogi vizsgát tettem 2000. évben.

A 2004. évben a Nemzetközi Bankárképző Rt. által szervezett másfél éves Hálózatvezetői Továbbképző Programban vettem részt, melynek keretében általános pénzügyi szakmai ismeretek – bankszakmai ismeretek, és pénzügyi piacok – vizsgát is tettem. A programot sikeres záróvizsgával fejeztem be.

Rendszeresen részt veszek - különböző cégek szervezésben - szakmai előadásokon.

Munkám során foglalkozom a lakossági (corporate) és kereskedelmi banki (retail), aktív és passzív ügyletekkel. Feladatom az ügyfelek különböző üzletági ügyeinek intézése során a felmerülő problémák megoldásához az azonnali jogi állásfoglalás nyújtása, valamint szerződések, üzletági szabályzatok véleményezése. A bank belső szabályzatainak készítésében közreműködök, munkajogi kérdésekben állásfoglalásokat adok. Képviselem a bankot peres és nem peres eljárásokban.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék Eseméynnaptára

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00